
![]()
Ugyan elismeri az ellenfél eddigi sikereit, mégis biztos továbbjutásban bízik a Szigetszentmiklósi TK - Erima ellen a Zalaegerszegi TE kapusa, Vlaszák Géza. A zalaiak honlapjának adott nyilatkozatában kiemeli, hogy a szerencse eddig is mellettük állt a sorsolást illetően, és most is annak érzi, hogy az SZTK-t sikerült kapniuk egy első osztályú együttes helyett. Hozzátette, hogy cseppet sem örül annak, hogy műfüvön kell majd játszaniuk, hiszen nem ehhez vannak hozzászokva.
A Szigetszentmiklósiak pedig éppen ezt használhatják ki ellenük, és okozhatnak meglepetést szerdán. Az SZTK -Erima - Zalaegerszegi TE labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzése november 11-én lesz, 13 órakor, a szigetszentmiklósi Sport utcában.
forrás: www.lakihegyradio.hu

























