
A térség polgármesterei támogatják az M0-ás autóút bővítését. A jelenleg 2x2 sávos autóutat irányonként három forgalmi, plusz egy-egy leállósávval bővítik majd. A tervek szerint 2012-re már autópályán haladhatunk Budapest körül. Hoffmann Pál, Tököl polgármestere elmondta: már az építés megkezdésekor is háromsávosra kellett volna tervezni és építeni a sztrádát. Dr. Szalay László, Dunaharaszti polgármestere szerint a bővítés után kevesebb lesz a dugó, és az új zajvédő falnak köszönhetően nyugodtabb lesz a lakók élete. A csúcsforgalmi időszakok szempontjából Halásztelek érintett a leginkább. Szentgyörgyi József polgármester elmondta: az M0-ás körgyűrű Közép-Európa legnagyobb logisztikai központja, ezáltal új munkahelyek létesülhetnek a térségben. Hozzátette: az új sztráda leveszi a terhet Halásztelek útjairól, és így könnyebben juthatnak be Budapestre a település lakói. Abban mindhárom település polgármestere egyetértett, hogy ameddig az építkezés tart, az eddiginél is nagyobb torlódások lehetnek, a bővítés után viszont új lehetőségek nyílnak majd meg.
forrás: www.lakihegyradio.hu























