
A civil szervezetek elképzeléseit vázoló Civil Koncepciót vitatta meg szerdai ülésén Szigetszentmiklós önkormányzatának Ifjúsági, Sport és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága. Virág Róbert elnök szerint egyre több civil szervezet egyre több és jobb ötlettel áll elő, egyre nagyobb számban kerülnek kapcsolatba az önkormányzattal. Igaz, a választások közeledte miatt ellenhangok is jelentkeznek a széthúzás szándékával,
de ha erős a közös cselekvés szándéka, akkor nem tudják megbontani a kialakult jó kapcsolatokat. Kőszegi János, a Civil Tanács tanácskozási joggal megjelent vezetője javasolta: a bizottság és a tanács készítsen el egy, a 2009-2015 évekre szóló, részletesen kimunkált cselekvési programot. Virág Róbert jelezte: a tervek szerint október 19-én, hétfőn 18 órakor lakossági fórum lesz a fejlesztési elképzelésekről a Városi Könyvtár és Közösségi Házban. A terveket előzőleg áttekinti és véleményezi a Civil Tanács is, az október 18-i Mozaik című műsorában pedig a Lakihegy Rádió ismerteti a másnap megvitatandó elképzeléseket.
forrás: www.lakihegyradio.hu

























