
Az ellenzék visszavonatná a média meg(rend)szabályozására előterjesztett kormánypárti javaslatokat az úgynevezett „médiaalkotmányt” derült ki a tervezet parlamenti vitájából. A KDNP még szigorúbb szabályozást akar a házasság és a család védelmében.
Kapcsolódó cikkek
A "médiaalkotmány" a régi, 1986-os sajtótörvény felváltására irányuló első lépés, amely azt szolgálja, hogy minden újságíró azonos etikai elvek, normák, jogok, lehetőségek és kötelezettségek mentén dolgozzon az országban. A fideszes Rogán Antal expozéjában a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájában a parlamentben kifejtette, három területet céloztak meg az előterjesztéssel: általános kötelezettségeket írnak elő, általános és egységes szabályokat hoznak a médiumokban megjelenő hamis hírekkel szembeni helyreigazításról, illetve szabályoznák az újságírók védelmét is. A tervezetet civil szervezetek is élesen bírálták.
A képviselő kifejtette: a javaslat szerint a szabályozást kiterjesztik a lekérdezhető és audiovizuális tartalmakra, valamint internetes orgánumokra, nagy hírportálokra is. Rogán Antal szerint ezen médiumok szerepe meghatározó, ezért itt is szükség van egységes szabályozásra. Hangsúlyozta, hogy ez a felelősségre helyezi a hangsúlyt, a szabadságot pedig nem korlátozza, hanem tágítja, mivel az alapelveket ezekre a médiumokra is kiterjesztenék - mondta.
Véleményt nem kell helyreigazítani
Az általános tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban a képviselő azt mondta, ez az alapelv eddig is létezett, most arra törekednek, hogy általános megfogalmazást alkossanak. Ezt a korábbihoz képest pontosították, miután figyelembe vettek több módosító indítványt is - tette hozzá. A válaszadás jogával kapcsolatban Rogán Antal kifejtette, hogy elálltak azon korábbi szándékuktól, hogy véleménnyel szemben is legyen lehetőség válaszadásra. Az új javaslat szerint a válaszadás jogát csak a ténybeli, bizonyítható hazugságokkal szemben lehet alkalmazni és helyreigazítást kérni.
Orbán Viktor miniszterelnök beszél a parlamentben: ez vajon az általános tájékoztatási kötelezettség alá esik majd? (Fotó: Magócsi Márton)
|
Rogán Antal elmondta azt is, az újságírók védelméről szóló passzusok lehetővé teszik, hogy az oknyomozó újságíró védelmet kapjon és ne kelljen felfedni információforrását. Fontosnak nevezte a szerkesztői szabadság védelmét is, mivel - mint mondta - így a szerkesztőségeknek "lesz szava, védettsége" a tulajdonosokkal szemben. A képviselő hangsúlyozta azt is, hogy mindenképpen szükség van új médiatörvényre, mert a jelenlegiről az elmúlt 10 évben bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban nem működik.
L. Simon László, a Fidesz vezérszónoka szerint nem a sajtószabadság korlátozásáról, hanem annak értelmezéséről van szó a törvényben. Úgy vélekedett: az elmúlt évek "korlátozott demokráciájában" szembesülhettek azzal, hogy ha nincs szabad sajtó, akkor az "alkotmányos jogainkat korlátozó, korrupciós ügyektől hemzsegő Gyurcsány-éra akár évtizedekre is meghatározhatta volna hazánk sorsának alakulását". Véleménye szerint azok, akik a törvényjavaslatot azzal az érveléssel utasítják el, hogy az korlátozza a sajtó eddigi szabadságát, azok éppen a szabadság fogalmának az abszolutizálására törekednek.
A netet is szabályozni kell!
A szabad sajtót is szabályozni kell, tiszteletben tartva szellemi és nem intézményi autonómiáját - jelentette ki a kormánypárti képviselő. Hozzátette: fontos ez manapság, amikor a sajtó szerkezete és az olvasási, az információszerzési szokások napról napra alakulnak át, és nem kerülhető el az internet világának szabályozása sem.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - módosításokkal - támogatja a "médiaalkotmányról" szóló javaslatot - mondta Pálffy István, a párt vezérszónoka. A párt ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a médiatartalom és médiaszolgáltatás ne sérthesse a házasság intézményét, a családokat, az emberek hitét. "Elégtelennek tartjuk az előterjesztésben a foglaltakat a kiskorúak védelme tekintetében is" - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Az ellenzék ugyanakkor keményen bírálta a tervezetet. Mandur László szocialista vezérszónok szerint a "médiaalkotmány" nem felel meg az uniós elvárásoknak, és azt vissza kellene vonnia a kormánynak. Véleménye szerint a törvényjavaslat része annak a médiacsomagnak, mely a közmédiumok fideszes irányítást és az elektronikus média felügyeletét legalább kilenc évre hivatott szolgálni.
Mandur László egyebek közt idézte a Washington Post című újság hétfői szerkesztőségi cikkét, mely szerint a kormány által benyújtott javaslat alapján a "közmédia pártmédiává válna".
Mint mondta, az Európai Újságíró Szövetség az előterjesztésről azt írta, korlátozó jellegű, mivel keretek közé szorítja a véleménynyilvánítás jogát és a szólás szabadságát is. A szocialista képviselő szerint a hazai szakmai és érdekképviseleti szervezetek véleménye is hasonló a nemzetközi álláspontokhoz. Véleménye szerint az egész törvényjavaslatot vissza kell vonni, és a köz bevonásával újra kell kezdeni a törvények alkotását. A jelenlegi tervezet ugyanis egy valamire alkalmas, arra, hogy minden Magyarországon működő médiát egy hatóság irányítása alá hozzon.
Nevetséges a tájékoztatási kötelezettség
A Jobbik is nemmel szavaz majd. Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a törvénymódosítás nem szól másról, mint hogy kilenc évre bebetonozza magát a kormányoldal. A "médiaalkotmánnyal", azaz a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslattal kapcsolatban úgy fogalmazott: sajnálják, hogy az Országgyűlésben nem arról szól a vita, hogyan építkezzenek, hanem arról, milyen eddigi építményeket ne romboljanak le.
Az LMP szerint a "médiaalkotmány" javaslata elhamarkodott és egyszerűbb lett volna, ha visszavonják. Karácsony Gergely, a párt vezérszónoka a törvényjavaslat általános vitájában szerdán elmondta, egy új szabályozás megalkotásánál a lehető legkevésbé kell gátolni a sajtó- és véleményszabadságot.
Hangsúlyozta, hogy az előterjesztés több pontja túlterjeszkedő, a végrehajtás pedig lehetetlennek tűnik, vagy ha ez meg is valósul, akkor alapvető jogokat csorbítana.
Úgy vélte, alapelvnek kellene lennie a sokszínű médiaszolgáltatási piacnak és nyilvánosságnak. Utóbbi nem úgy alakul ki, hogy bizonyos tartalmakat szabnak meg, hanem olyat kereteket hoznak létre, amiben érvényesül a sokszínűség.
Karácsony Gergely szerint olyan rossz aura veszi körül az ügyet, ami a sajtó részéről öncenzúrát indíthat el. A tájékoztatási kötelezettségről a képviselő annyit mondott: annyira differenciálatlan és túlterjeszkedik, hogy csak irónia tárgya lehet.
(Forrás: MTI)
forrás: www.hirszerzo.hu






Autómatikusan? Vagy annyi embert vesznek majd fel az ellenőrzésre, hogy lemegy 1%-ra a munkanélküliség?



















pont most kaptam egy e-mailt, hogy biztos kamu, hogy nagy a munkanélküliség, mert mindenki arra hivatkozik, hogy azért nem megy el önkormányzati nyílt ülésekre, mert dolgozni kell akkor.
Szóval lehet, hogy már most 1%?
Mi a különbség a függeszt és a lógat között?
Nem hiszem, hogy automatikusan moderálják, habááár:
van egy helyi oldal, ott úgy oldották meg az automatikus moderálást, hogy nem írhatsz véleményt!