Ezeket a mende-mondákat, csak az érintettek tudnák megcáfolni, a jövő pedig megerősíteni!
Barnaság, és országos pártlistán való jó hely a Polgármesternek az biztos!
Úgy látom te jóval tájékozottabb vagy mint én. Kérlek erősítsd, vagy cáfold meg azt a mende-mondát miszerint Kövér Szilárd lesz az ÉCSVCS igazgatója.
Szerinted az év eljén immár rendszeresen az átlagtól barnább közszereplők az ÉCSVCS költségén külföldi szakmai úton voltak? Meg tudja ezt a hírt erősíeni, vagy cáfolni valaki?
Úgy fogunk járni mint Pécs.
Hoznak majd a választások után egy Fideszes felülről támogatott igazgatót a Vízmű élére.
Aki eddig csinálta a dolgát, hol jobban, hol rosszabbul, annak most mennie kell., mert megalkudtak a helyére.
Eddig jó volt a sok felügyelő bizottsági hely, a sok külföldi "szakmai" út elszámolása, kifizetése.
Nagypolitikai fárasztás, valaki helyezkedés ez, nem más!
A per közben megváltozott a lerakott "veszélyes anyag" környezetvédelmi besorolása!
Kivették a veszélyes anyagok közűl.
Tehát a veszélyes anyag illegális lerakása már nem áll!
Magyar Hirlap szerint.BALLA ÁKOS ellen és BALL Dániel és még akik emlékez
nek SZÉKELY GÁBORRA FÜGETLEN KISGAZDA PÁRT Országgyükűlési képviselöjére. Székely Gábor pert nyert BALLÁÉKKAL szemben jogerösen.
Szigethalmon illegálisán larakot veszélyes hulladék tonna számra, erröl a helyi média, kisvárosujság nagyokat halgat.Szerintem a ö ügyükröl ügyésség dönt utánna biróság.cifra feri jol irtad fárasztás egész,ezért zárt ülésen tárgyalják.
Önkormányzat szerint nem tartozik választokra..
Balla Dániel megbizatása 2013-ig szól, tehát nem meghosszabbították a szerződését, hanem nemes egyszerűséggel kirúgták. Legalább is egyenlőre nagyon úgy néz ki. A bucka vizet még megcsinálhatja(mert máskülönben a vízhálózat építésének leállítása miatt nem lenne kész, és akkor viszont lőttek a bucka csatornának is)Szép gesztus! Nem véletlenül kellett ezt a döntést még a választások előtt meghozni! Házi feladat teljesítve!
LS
Osztom azt a véleményed, hogy ha valamit rosszúl csinált mentsék fel azonnal, ha jól dolgozik akkor meg erősítsék meg a posztján.
Balla Úr 30 éves vízellátással kapcsolatos tevékenysége nem elég bizonyíték a munkavégzésének minőségére? Vagy hat hónap kell az új igazgató felkészűlésére.
Feri,
Az Önkormányzati választások októberben lesznek!!
Vagy te már tudsz még egy hosszabbításról?
Na akkor ez tényleg fárasztás lenne!
Vagy tartsák meg állásában a Balla Urat, vagy mondjanak fel neki.
Nem gondolom, hogy így lehet felelősség teljesen dolgozni, céget vezetni, irányítani, hogy folyamatosan attól félsz, hogy jöhetsz e még dolgozni holnap is.
Vagy alkalmas a feladat elvégzésére vagy nem! Semmi nem változik szeptemberig!
Akkor írj részletes kritikát a megfelelő topicba, vagy emeld hozzászólásaiddal, képeiddel, cikkeiddel a honlap színvonalát! Sok sikert és jó szórakozást!
Talált kutyák és macskák galériája! Ha talált kutyát vagy macskát, esetleg keresi kedvencét, akkor küldje be az állat fényképét és egy rövid leírást hozzá!
Hírlevél
Ha fel szeretnél írtakozni előbb regisztrálj az oldalon.
Barnaság, és országos pártlistán való jó hely a Polgármesternek az biztos!