Itt is írom akkor, hogy a helyi óvodákban tart az Ádám Jenő Zeneiskola zeneovi foglalkozást, leginkább nagycsoportosoknak. Én az 1-es és 3-as oviban, Kincses Edit a 4-es és Sas utcaiban, Andriska Szilvia a 2-es oviban, mindig az adott óvodába járó gyermekek jelentkezhetnek, és az ovikkal egyeztetve tudunk foglalkozásokat tartani.
A hír a bemutató órákról szólt, a félévet úgy zárjuk, hogy a szülők is megtekinthetik, mit is csinálunk heti 30 percben
Minden egyébről szívesen adok tájékoztatást: http://mano-zeneo...ogspot.com
Ha esetleg évenként meg lehetne tekinteni a vagyon nyilatkozatokat, akkor talán lehetne látni a vagyon gyarapodást. Az indokoltnál kevesebbet és az indokoltnál többet is. És az is érdekes volna, hogy honnan jön a jövedelem. Talán ez volna ennek az egésznek a célja, nem? Vicces Becz úr érvelése, ugyan úgy takargat, mint 30 évvel ezelőtt az általa említett hivatalnok. Igen, a fiúk viszik tovább az atyai örökséget itt Miklóson. Semmi sem változott.
Én mint hívő megengedem, hogy az én pénzemből épült Templomban szálljanak meg a hajléktalanok. Ha kell, elviszem oda őket.
Erről jut eszembe:
Joe Bácsi!
Ha valamiben tudok segíteni, akkor Te tudod a számom, elérhető vagyok. Gondolok itt arra, ha sürgős segítség kell a rossz időben a polgárőrködés közben vagy valami.... a hétvégén
Sajnos el kell keserítselek benneteket, a kormányfő üzenete nem jutott el minden kinnmaradt hajléktalanhoz. Vannak még reménykedők közöttük...
Pártl Józseffel beszéltem nemrég, és azt a tájékoztatást adta, hogy Miklóson pontosan tudják kikről van szó, hol találhatók. Az illetékesek (rendőrök, polgárőrök, közterület-felügyelők) a Polgármester úr kérésére az elmúlt napokban felkeresték őket, és akit lehetett, azt rábeszéltek, hogy a csepeli és soroksári szállásokra vonuljanak be, ebben a Vöröskereszt segített nekik. Akik így-úgy fűteni tudnak a kalyibájukban, és reménykednek, nem mennek szállóra, mert azt mondják, hogy ott kirabolják őket, azokat naponta többször végiglátogatják a Vöröskereszt emberei, de a polgárőrök és a rendőrök is. Megerősített készültség van minden érintett szervnél. Nemsokára feláll egy Pest-megyei Krízisközpont, ha meglesz a telefonszámuk, akkor közhírré teszik. A Mentők is teljes készültségben vannak.
Azt már csak én teszem hozzá, hogy tényleg, az egyházi intézményektől is elvárható lenne valami karitatív felajánlás...
"...a lakóházak előtt viszont az önkormányzat rendelete értelmében a tulajdonosokra, vagy a bérlőkre - társasházak esetén pedig a közös képviselőre - hárul a munka."
No már ahol van járda. Bár lehet, hogy úgy gondolták, hogy mindenki a saját háza előtt takarítsa le a burkolatot is.
A facebook-os hozzászólásokhoz csak annyit szeretnék mondani, hogy Dr. Vántsa Botond megemlíti, hogy az önkormányzat is beruházó volt.
Egyébként pedig egy válaszlevél nem lett volna drága... hozzáállás problémát látok a dologban... Egy kis partnerség lehet, hogy pozitívumot váltott volna ki, s lehet, hogy egy balesettel kevesebb lett volna...
41:30-tól:
Na de ki mondhatja ki azt a szót, hogy Oda mehetnek?
Mert városunkban egy ilyen ember van aki ezt megtehetné és hiteles lenne , mégpedig a polgármester.
Ott vannak a médiák, az internet, Itt a mínuszok és erről nem esik szó. Kormányhivatalok , a kormány a miniszterelnök foglalkozik a dologgal. A mi városunkban pedig a Polgárőrség csak? Korrekt lenne, ha a polgármester az irányítása alatt lévő város vezetőivel egyeztetne, és kimondaná hangosan, hogy a rászorulok hova mehetnek.
Nem csak akkor kell cselekedni ha vészhelyzet van, hanem a vészhelyzetet kell megelőzni!
Halihó! Ma reggel lemondták a hétvégi vágányzárat a várható időjárás miatt. Ezért a ráckevei HÉV rendes hétvégi menetrend szerint közlekedik szombat-vasárnap.
Talált kutyák és macskák galériája! Ha talált kutyát vagy macskát, esetleg keresi kedvencét, akkor küldje be az állat fényképét és egy rövid leírást hozzá!
Hírlevél
Ha fel szeretnél írtakozni előbb regisztrálj az oldalon.