Hozzászólások: 64 Regisztrált: 10.06.09 Kor: 31
Incorrect integer value: '' for column 'user_banned' at row 1
Tünemény a kisfiad, de én elfogult vagyok.
Tegnap Roli megmutatta, hogy mi az igazi hiszti. Fürdés után a kád fölé tartottam, úgy, hogy a keze beleérjen a vízbe. A padló, én és kb. még a fal is tiszta víz lett, úgy élvezte a víz csapkodását, de amikor elvittem onnan, akkor kezdett igazán üvölteni. El is döntöttük, hogy kap egy kis pancsoló medencét.
És még ma is emlékezett rá, mert amikor a kád mellett voltunk, egyből oda kellett hajolni, most nem volt benne víz, de azért próbálkozott csapkodni, de legalább nem hisztizett, hogy nem tud. Ma este fürdésnél megpróbáljuk valami mással lefoglalni, hogy ne legyen üvöltés a vége.
Cash írta:

úgy látszik, hogy rajtad kívül egy kismama sem olvassa a fórumot
no sebaj! Akkor csináljunk baba szépségversenyt! Legalább Roli fogja megnyerni
és egy kép azoknak, akik kételkednek, hogy a gyerek tölem van
APJA FIA:
Hozzászólások: 64 Regisztrált: 10.06.09 Kor: 31
Incorrect integer value: '' for column 'user_banned' at row 1
Jó ötlet a szépségverseny
Megvettük a pancsolót. Jelenleg víz nélkül "üzemel". Hétvégén, ha jó lesz az idő, a kertben kipróbáljuk.
Hogy lehet képet csatolni? Vagy csak én vagyok béna?
Cash írta:
Hogy lehet képet csatolni? Vagy csak én vagyok béna?
REPLY-re kell klikkelni vagy ha azt akarod, hogy az a hózzászólás is megjelenjen,mint most nálam a Tiéd (tehát az "idézet", akkor a QUOTE ikonra kell klikkelni.
És itt megjelenik egy olyan, hogy "csatolmány". Ide lehet képeket beilleszteni. Ha nem megy fel a kép,akkor le kell kicsinyíteni a méretét, mert van limit (146.48K.
Hozzászólások: 3 Regisztrált: 22.06.09 Lakóhely: Szigetszentmiklós Kor: 27
Incorrect integer value: '' for column 'user_banned' at row 1
Sziasztok,
Hamarosan mi is miklósiak leszünk /színes házak környéke/ és már most szeretnék találni babákat a 10 hós kincsem mellé.
Van vki arról a környékről?
Üdv
Zsuzi

Studio64 írta:
Sziasztok,
Hamarosan mi is miklósiak leszünk /színes házak környéke/ és már most szeretnék találni babákat a 10 hós kincsem mellé.
Van vki arról a környékről?
Üdv
Zsuzi
Studio64 írta:
Sziasztok,
Hamarosan mi is miklósiak leszünk /színes házak környéke/ és már most szeretnék találni babákat a 10 hós kincsem mellé.
Van vki arról a környékről?
Üdv
Zsuzi
Hozzászólások: 64 Regisztrált: 10.06.09 Kor: 31
Incorrect integer value: '' for column 'user_banned' at row 1
Sziasztok,
Roli betöltötte a 6 hónapot és elkezdtük a hozzátáplálást. Almával kezdtük pár napja, de nagyon nem akarta enni, először arra gondoltam, hogy majd rossz evő lesz, de utána jött a sütőtök. Azt aztán falta rendesen, nem lesz itt gond az evéssel. A köv. az őszibarack lesz, kíváncsi vagyok az bejön-e neki.
Hozzászólások: 64 Regisztrált: 10.06.09 Kor: 31
Incorrect integer value: '' for column 'user_banned' at row 1
Lassan baba-napló lesz a fórumból, de elírogatok én magamban D
Sőt szervezek egy babatalálkozót, könnyű lesz összehozni DD
Szenvedünk a melegben, néha a pelenka is sok.
Tegnap Rolinak be nem állt a szája, persze fürdés és kaja után, lefekvés előtt. Mondta hogy ba-ba-ba-ba, meg ho-pá-pá-pá, meg vau-vau (van egy kutyánk és állandóan mondom neki, hogy hol a vau, majd azt fogja hinni, hogy úgy hívják, pedig Néró)

Pénteken kibújt Roli első foga.
Még nagyon mini, épp, hogy csak látszik, de ha megharapja az ujjamat, olyan, mintha pici tűvel szurkálnának.
A sütőtököt (vagy ahogy apu hívja a csütörtököt ) még mindig nagyon szereti, kipróbáltuk az almával kevert változatot, hát az nem jött be, úgyhogy most már biztos, hogy nem szereti az almát. Ma répát fog kapni. Elvégre nem lehet mindig sütőtököt enni
Várja a használóit a "Bababarát terület" a szigetszentmiklósi okmányirodában. A hétvégén kerültek a helyükre azok a berendezések, amelyeket a kényelmesebb ügyintézés érdekében létesítettek. A már korábban meglévő gyermeksarok kiegészült egy elkülönített helyiséggel, ahol a kisgyermekes anyukák megszoptathatják és tisztába tehetik gyermekeiket, amíg az ügyintézésre várakoznak. Az okmányiroda dolgozói továbbra is készséggel fogadják a kismamákat és segítik őket ügyeik elintézésében.
Hozzászólások: 15 Regisztrált: 07.07.09 Lakóhely: Szigethalom Kor: 37
Incorrect integer value: '' for column 'user_banned' at row 1
Sziasztok! Nandzsi1 akkor én is csatlakozom hozzátok. Nekem van egy 16 éves lányom egy 13 éves fiam az előző házasságomból és egy 7 hónapos kifiam a mostani házasságomból. ha sikerül és megtalálom majd rakok fel képet.
Talált kutyák és macskák galériája! Ha talált kutyát vagy macskát, esetleg keresi kedvencét, akkor küldje be az állat fényképét és egy rövid leírást hozzá!
Hírlevél
Ha fel szeretnél írtakozni előbb regisztrálj az oldalon.