Bordeline szindróma

A borderline szindróma (magyarul: határeseti szindróma, vagy más néven labilis személyiségzavar) a személyiségzavarok egyik gyakori, de nehezen kezelhető típusa. Dr. Döme László a Személyiségzavarok című könyvében valahol a skizofrénia és a konfliktusneurózisok közé sorolja. A beteg személyisége mintha megrekedt volna egy szinten, melyről szakmai segítség nélkül képtelen továbblépni. Legfőbb zavarai a szociális beilleszkedés és az önértékelés területén jelentkeznek. Mivel a betegség megjelenése igen széles skálán mozog, a kevésbé súlyos eseteket nem is diagnosztizálják: környezetük szemében legfeljebb egy kicsit elutasítóbbnak, antiszociálisabbnak tűnnek. Ha azonban orvosi kezelésre szorulnak, tüneteik olyan komplex képet mutathatnak, hogy a szakemberek szerint a legnehezebben kezelhető páciensek közé tartoznak.

Tünetei

A beteg hangulata folyamatosan ingadozik: egyik végletből a másikba csap, általában minden előjel nélkül. A végtelen eufóriát pillanatok alatt felválthatja a teljes deprimáltság, és fordítva. A borderline személyiség alapvetően bizonytalan, mind a külvilággal, mind saját magával szemben. A hétköznapi életben nehezen igazodik el, mégis képtelen egyedül maradni. Folyamatos visszajelzéseket, ápolást és törődést vár el másoktól, de a kritikát nem bírja. Rengeteg ellentmondás jellemzi. Ha magányos, vagy huzamosabb ideig magára marad, unatkozik, hajlamos a depresszióra, ugyanakkor képtelen beilleszkedni, alkalmazkodni. Ha céljait nem sikerül azonnal megvalósítania, lelkesedését elveszíti, türelmetlen, cselekedeteit általában kapkodás jellemzi, hamar felad minden tevékenységet.

1977-ben Gunderson J. G. – az egyesült államokbeli elismert pszichológus professzor - számos más szerző munkáját is áttekintve az alábbi 10 fő jellemzőt foglalta össze a borderline személyiségről:

• nárcizmus,
• „lelki vérzékenység”,
• túlérzékenység,
• lelki merevség,
• az önértékelését érintő visszajelzésekre dühvel,
• depresszióval vagy szorongással reagál,
• kisebbrendűségi érzések,
• mazochizmus,
• a belső lelki nehézségek miatt a külvilág hibáztatása,
• nehézségek a valóságvizsgálatban.

Mivel a személyiség a tinédzserkori állapotban reked meg, a pszichológusok sokszor a helytelen felnőttmintára, vagy annak teljes hiányára vezetik vissza. Valamilyen súlyos veszteség, a szülőfigurával való mélységesen instabil kapcsolat, gyerekkori trauma, bántalmazás vagy nélkülözés okozhatja. Fiúkban, férfiakban gyakrabban fordul elő, hiszen az ő életükben az apafigurának kiemelkedően nagy szerep jut.

Tourette szindróma

A Tourette-szindróma (TS) egy francia orvosról, Georges Gilles de la Tourette-ről kapta a nevét, aki elsőnek diagnosztizálta, és írta le a tüneteket.

A TS idegrendszeri betegség, amely akaratlan, visszatérő, irányíthatatlan mozgásokból, mozdulatokból, szavak kimondásából áll. A tüneteket összefoglaló néven tiknek is nevezik. A tünetek általában gyermekkorban, de mindenképpen 21 éves kor előtt jelentkeznek, és 3-4-szer gyakrabban érintenek férfiakat, mint nőket. A jelenség okai nem teljesen tisztázottak, a kutatók szerint hátterében az ingerületátvitelben szerepet játszó úgynevezett neurotranszmitterek agyi anyagcseréjét befolyásoló gén vagy gének rendellenessége rejlik. Maga a betegség valószínűleg nem öröklődik, de a hajlam, vagy a külső ingerekre, feszültségre való érzékenység igen, mely kitűnő táptalaja a tikkelésnek.

Tünetei

A legelső jelek, melyekre a szülők felfigyelnek, az arcon jelentkező tikek, rángások. Ez lehet kényszeres pislogás, orrhúzogatás vagy a szemgolyó forgatása. Idővel ehhez társulnak egyéb mozgásos tikek is, mint amilyen a fejrángatás vagy a nyakfordítás. A hanggal járó tikek megjelenhetnek röfögések, köhécselések, torokköszörülés formájában. Súlyosabb esetben a beteg ismétli beszélgetőpartnere vagy saját szavait, de ismert a trágár szavak váratlan és hangos kimondása is. A tünetek egymásra épülése a betegség súlyosságától függ. Sokkal többen szenvednek TS-ben, mint azt gondolnánk, tüneteik azonban annyira jelentéktelennek tűnnek – mint például a gyakori pislogási kényszer –, hogy sokszor nem diagnosztizálják a betegséget.

A betegek a feszültség növekedésével általában egyre többet tikelnek, otthoni, nyugodt környezetben viszont el is hagyhatják. A tüneteket akarattal csak egy ideig lehet elnyomni: amint az illető zavarba jön, vagy váratlan helyzetbe kerül, a tik kibukik. A betegeket csak és kizárólag akkor kezelik gyógyszeresen, ha tüneteik saját vagy mások egészségét veszélyeztetik, egyéb esetekben a gyógyszerek nem szükségesek.

forrás: www.otvenentul.hu